Fuss velünk a Hungaroringen 2021-ben is!

Egy futóverseny, ahol a helyszín teszi igazán különleges élménnyé a futást! Egy olyan pályán próbálhatják ki magukat a résztvevők, ami direkt versenyzésre lett kitalálva, és ahol már számos heroikus küzdelem zajlott. Immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre ez az igazán különleges futóesemény a Hungaroring legendás versenyaszfaltján.

A korábbi 3 év sikeres versenyeihez hasonlóan idén szintén 3 távon zajlik a Ring Run: 4 km, 12 km és 21 km várja a nevezőket. A tökéletes minőségű, széles aszfaltcsík még a kezdő futóknak is ideális környezetet biztosít saját határaik feszegetéséhez. A gyorsabb sportolóknak pedig remek alkalom egy komolyabb edzőfutamra, hiszen a Hungaroring körönkénti 36 méteres szintkülönbsége már önmagában is iramjátékos futást eredményez, a 6,2%-os emelkedő mindenkiből kihozza a maximumot.

Frissítés minden körben elérhető, azaz 4 kilométerenként biztosítjuk a szükséges folyadékpótlást és kalóriabevitelt.

A befutó időt chipes időmérés rögzíti, valamint a finisher érem is garantálja, hogy ez az élményfutás valóban felejthetetlen legyen minden résztvevő számára.

Az autósport szerelmeseinek kötelező.
A saját határaikat feszegetőknek jó alkalom a megmérettetésre.
Az élményt keresőknek pedig egy egyedülálló lehetőség.
Gyorsan vagy lassan, 1 km az 1 km, de nem mindegy, hol futod. Ring Run Race.

Az előnevezési idő lejárt, viszont lesz lehetőség helyszíni nevezésre. 

PROGRAMTERV

Szervezők:

NEVEZÉS

HUNGARORING VERSENYPÁLYAT-5 ELŐNEVEZÉS: 2021.06.08. – 2021.07.14. – MEGHOSSZABBÍTVA!HELYSZÍNI NEVEZÉS: 2021.07.16. (13:00-18:00) – 2021.07.17. (06:00-09:00)
4 KM – 1 KÖR (0,8)bruttó 7.900 Ft onlinebruttó 11.000 Ft
12 KM – 3 KÖR (2+0,8)bruttó 8.900 Ft onlinebruttó 11.000 Ft
21 KM – 5 KÖR (4+0,8)bruttó 9.900 Ft onlinebruttó 11.000 Ft

VERSENYZŐKNEK

Ring Run versenykiírás

A rendezvény neve: Ring Run Race 2021

A rendezvény típusa: futóverseny

Távok:

  • 21 km / félmaraton (5 kör)
  • 12 km (3 kör)
  • 4 km (1 kör)

A rendezvény időpontja: 2021. július 17. (szombat)

A rajt időpontja: 09:30 (mindhárom táv esetében)

Szintidők:

  • 2 óra 45 perc a 21 km-es távon (5 kör)
  • 1 óra 45 perc a 12 km-es távon (3 kör)
  • 45 perc a 4 km-es távon (1 kör)

Versenyközpont / Regisztráció helye: Hungaroring főbejáratnál

A rajt helye: Hungaroring F1 pálya, célegyenes

Útvonal:

  • 21 km-es táv: 5 kör a Hungaroring versenypályán
  • 12 km-es táv: 3 kör a Hungaroring versenypályán
  • 4 km-es táv: 1 kör a Hungaroring versenypályán

Célterület: F1 célvonalra felállított RC kapu alatt

A rendezvény résztvevői: Azok a női és férfi nevezők, akik a verseny dátuma előtt a 14. életévüket betöltötték, aláírásukkal igazolják, hogy a részvételi feltételeket elfogadták, továbbá a fizetési határidőig a nevezési díjat befizették. 18 éves kor alatt az induláshoz szülői hozzájárulás szükséges!

Részvevők száma: A 3 TÁVON ÖSSZESEN MAXIMUM 499 FŐ – az esemény időpontjában hatályos szabályozásnak megfelelően változhat!

Rendező:

  • Tó-sport Kft.
  • 2481 Velence, Fő u. 172.
  • info@tosport.hu
  • Számlaszám: Magnet Bank 16200247-10007637

Programterv:

2021. július 16. (péntek):

  • 13:00 -18:00: helyszíni nevezés, előnevezettek regisztrációja, rajtszámok átvétele

2021. július 17. (szombat):

  • 06:00 -09:00: helyszíni nevezés, előnevezettek regisztrációja, rajtszámok átvétele
  • 09:00-09:25: felvezetés a pályára, bemelegítés
  • 09:25-09:30: rajthoz állás
  • 09:30: rajt
  • 12:00-12:30: eredményhirdetés (1-3. helyezett férfi és női)

Nevezési díjak:

  • 4 km (1 kör):
    • T-5 ELŐNEVEZÉS: bruttó 7900 Ft – online
    • HELYSZÍNI NEVEZÉS: bruttó 11 000 Ft
  • 12 km (3 kör):
    • T-5 ELŐNEVEZÉS: bruttó 8900 Ft – online
    • HELYSZÍNI NEVEZÉS: bruttó 11 000 Ft
  • 21 km (5 kör):
    • T-5 ELŐNEVEZÉS: bruttó 9900 Ft – online
    • HELYSZÍNI NEVEZÉS: bruttó 11 000 Ft

Előnevezés csak a Tósport nevezési oldalán online lehetséges július 14-ig. Helyszíni nevezés van!

A nevezések névre szólnak, átírás nem lehetséges. A rajtszámokat és időmérő chipeket fényképes igazolvány felmutatójának adja át a szervező. Lemondás esetén pénzvisszatérítés nincs.

A nevezési díj az alábbiakat tartalmazza:

  • Rajtszámot
  • Részvételt a versenyen, a Hungaroring versenypályán
  • Chipes időmérést
  • Frissítést, körönként 2 frissítőpont (banán, szelet, víz, ISO)
  • Egészségügyi szolgálatot
  • 1-3. helyezett férfi és női befutó külön éremdíjazásban részesül
  • Minden célba érkező versenyző egyedi befutó emléktárgyat kap
  • Öltöző, zuhanyzó és WC használat a Hungaroring kiszolgáló épületében
  • Online eredménylistát

További fontos információk: 

  • A Ring Run futóversenyen mindenki saját felelősségére indul. A szervezők semmilyen bekövetkező egészségügyi problémáért nem vállalnak felelősséget.
  • Kizárásra kerül az a résztvevő, aki a rajtszámát összehajtja, letakarja, nem a mellére tűzve viseli a verseny ideje alatt, továbbá aki nem teljesíti a verseny – szervezők által kitűzött – teljes távját, vagy a nevezési felületet pontatlanul, nem a valóságnak megfelelő adatokkal, illetve hiányosan tölti ki.
  • A programon való részvételkor a résztvevők tudomásul veszik, és nyilatkoznak arról, hogy a róluk készült képeket a szervezők szabadon felhasználhatják reklámtevékenységeikhez, kiadványaikban.
  • Az online regisztráció kitöltésével minden résztvevő vállalja a versenykiírásban foglaltakat, és önmagára nézve kötelezőnek tartva elfogadja az Általános Részvételi Szabályzatot!
  • A versenyen rajtszám nélkül futni, görkorcsolyázni, kutyával futni, kerékpárral futót kísérni tilos.
  • Kísérők, szurkolók a Hungaroring célegyenesében található paddock teraszon foglalhatnak helyet a verseny ideje alatt.
  • A megtett köröket minden versenyző maga számolja.
  • A táv teljesítéséhez annyiszor kell áthaladni a célkapun, amennyi kör távként meg lett határozva.
  • Az időmérés alapján a szervezők ellenőrzik a táv teljesítését. Aki nem teljesíti a kiírt szintidő alatt a távot, DNF (Did Not Finish) megjegyzéssel kerül az eredménylistára.
  • A befizetés tényét igazoló dokumentum – eredetit vagy banki átutalás bizonylatának kinyomtatott másolatát stb. – a helyszínen a regisztrációnál kérésre be kell mutatni, ne felejtsd otthon!
  • Figyelem! A számlát minden esetben az online nevezéskor megadott számlázási címre tudjuk kiállítani!
  • A 18 év alatti indulók rajtcsomagját csak az aláírt szülői felelősségvállalási nyilatkozat leadását követően áll módunkban átadni!
  • A verseny időpontjában hatályos jogszabályok, rendeletek függvényében előfordulhat, hogy az esemény külön futamokban kerül megrendezésre.

A regisztráció Szervezőhöz történő elküldésével (leadásával) és/vagy a rajtszám átvételével a Résztvevő (ill. a kiskorú Résztvevő törvényes képviselője) elismeri, hogy az TÓSPORT KFT. Általános Részvételi Szabályzatát elolvasta, a nevezési feltételeket elfogadja és tudomásul veszi.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

COVID-19 biztonsági intézkedések

A 2021-es sportrendezvények szervezésénél sem lehet figyelmen kívül hagyni a koronavírus-járvány miatti kockázatokat.

7 lépés, amit megteszünk a maximális biztonság érdekében:

  1. A létszám korlátozása 500 főben
  2. Akut légzési tünetekkel küzdő személyek kiszűrése a rendezvényről
  3. Az általános óvintézkedések betartása (kézfertőtlenítők kihelyezése, kézhigiéniás és köhögési etikett betartása, kézmosási és -fertőtlenítési lehetőségek megteremtése, gyakori felületfertőtlenítés, papírzsebkendők kihelyezése, szoros személyközi interakciók elkerülése)
  4. Távolságtartó rajtzónák
  5. Elnyújtott, “rolling start” nettó időméréssel
  6. Szeparált frissítőpontok
  7. “Önkiszolgáló” (kontaktusmentes) befutóérem-átadás

A jelenleg hatályos jogszabályok szerint a Ring Run Race-en való részvételhez nem szükséges a védettségi igazolvány megléte, valamint a maszkhasználat sem kötelező az eseményen.

Helyszín

Helyszín: Hungaroring

Megközelíthetőség

  • Északról: A Hungaroring versenypálya az M3-as autópályán közelíthető meg. Az autópályát a jelzésnek megfelelően a 20. kilométerkőnél kell elhagyni, és a táblázásnak megfelelően a Hungaroring versenypálya Mogyoród községen keresztül érhető el.
  • Délről: A Hungaroring déli irányból az M6-os autópályán Pécs, Szekszárd, Dunaföldvár, Dunaújváros útvonalon, vagy az M5-ös autópályán Szeged, Kiskunfélegyháza, Kecskemét útvonalon, vagy az M7-es autópályán Nagykanizsa, Siófok, Polgárdi, Székesfehérvár útvonalon érhető el.
  • Nyugatról: A Hungaroring versenypálya nyugati irányból az M1-es autópályán közelíthető meg – Hegyeshalom, Győr, Tatabánya, Budapest – útvonalon.
  • Keletről: Az M3-as autópályán közlekedve a Hungaroring keletről közvetlenül megközelíthető. Az autópályát a jelzésnek megfelelően a 20. kilométerkőnél kell elhagyni, és a táblázásnak megfelelően a Hungaroring versenypálya Mogyoród községen keresztül érhető el.
  • Főkapu GPS:  N 47° 35′ 0.5″  E 19° 14′ 33.45″
  • Parkolás: A Ring Run rendezvény ideje alatt a Hungaroring belső parkolója is ingyenesen használható, de itt csak korlátozott számban érhetők el parkolóhelyek. A Hungaroring külső parkolója szintén ingyenesen használható, ez a főbejárat közelében, a benzinkút kereszteződésében mindenki számára elérhető.
  • Tömegközlekedéssel: https://menetrendek.hu/

Egyéb programok

KAPCSOLAT

TÓ-SPORT KFT.
2481 Velence, Fő utca 172.
info@tosport.hu
http://tosport.hu

HÍRLEVÉL

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan eljutnak hozzád a legfontosabb információk, a versennyel kapcsolatos hírek.

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan eljutnak hozzád a legfontosabb információk, a versennyel kapcsolatos hírek.

Click here to add your own text